Bisherige Ratschläge
Kedves Borza Etelka!
Először is elnézést kérek a megcsúszott válaszért. A kérdésére visszatérve a képen látható tünetegyüttes: repedés és némi rágás. A repedés hátterében egyenetlen folyadékutánpótlás áll (pl. hosszabb száraz periódus után nagyobb esőzés), mely valószínűleg párosult az érés-közeli állapottal. A sárgadinnye töveket, amikor eljön az ideje minimum 2 naponta át kell nézni, hogy beértek-e. A rágás, sajnos zűrösebb.Nagyon sok élőlény csigák, rágcsálók szeretik a lédús termést, mely közvetlenül érintkezik a talajjal, így könnyen megrághatják. Tisztelettel és üdvözlettel: Kis Krisztiánné Mariann
Kedves Bátovszki Antal!
Bármely padlizsánfajta esetében elő szokott fordulni a fotóján mellékelt tünet. Egyes termések a megszokott, fényes, sötétlila szín helyett, sárgás - barnás színbe hajlanak és általában más állagúak, keményebbek is, mint a többi egészséges termés. A tünetek hátterében növényélettani probléma áll. Az érintett termések fejlődése idején a környezeti tényezők nem voltak ideálisak. Megfigyeléseim szerint leggyakrabban akkor jelentkezik, ha a padlizsán terméseket nem veszi körül elég nagy lombfelület és a tűző nap közvetlenül és tartósan éri a fejlődő bogyókat. Nagyjából napégésnek megfelelő tünetet mutat. Kiváltó oka természetesen lehet ennél összetettebb is, de mindenképpen növényélettani eredetű, ilyenek lehetnek pl.: túlkötődés, alacsony páratartalom, kálcium-felvételi zavarok. Az ilyen termések nemcsak esztétikailag nem kívánatosak, de általában az ízük sem jó. Célszerű a tünetek jelentkezésekor egyből eltávolítani az érintett terméseket, így előbb kötődik helyettük új. Tisztelettel és üdvözlettel: Kis Krisztiánné Mariann
Kedves Ecker Dániel!
A képen látható sárga hüvelyű zöldbab tripszek általi szívogatásnak esett áldozatul. Kémiai növényvédelem jelenthet megoldást, de nagyon nehezen kivitelezhető szedési időszakban. Én fajtaváltást javasolnék. Léteznek betegségekkel, kártevőkkel szemben ellenállóbb, toleránsabb fajták, melyeknek a termesztése ezáltal eredményesebb lehet. Tisztelettel: Kis Krisztiánné Mariann
Kedves Kiss István!
Amit tud tenni a beteg, perzselt, elöregedett levelek tőből eltávolítása. A növény kondíciójának javítása (heti legalább egyszeri tápanyag-utánpótlás pl. : 3 liter tápoldat/tő - tápoldat pl: 100 liter vízbe 20 dkg kálium-nitrát, váltogatva a következő héten 100 liter vízbe 15 dkg kálcium-nitráttal.).Néhány újonnan képződött hónaljhajtás meghagyása.
Üdvözlettel: Kis Krisztiánné Mariann
Kedves Simonka Ádám!
A fotó alapján sem kártevőt, sem kórokozót nem tudnék megnevezni. A növények színe túl világos, a levelek elaprósodtak, vékony lemezűek, szívogatásnyomokat tükröznek és a túlzott napsütés és az alacsony párastartalom jeleit. Mindenképpen a növények kondíciójának javításában látom a megoldást. Tápoldatozni kellene, főként a növény nitrogén-ellátottságán és az energia-háztartásán (foszfor felelős érte) kellene javítani. Javasolt tápoldat 100 liter vízbe 15 dkg kálcium-nitrát, tövenként legalább 2 liter mennyiségben, majd rá 2 napra 100 liter vízbe 10 dkg kálium-nitrát + 15 dkg Ferticare Starter (mikroelemes). A tápoldatozás kiegészíthető felülről permetezővel kijuttatott lombtrágyával (pl. 10 liter vízbe 4 dkg Agroleef High N.. Ahogy a növény kondíciója javul, úgy beindul a virágzás is. A bekötött termések biológiai beéréséhez azonban minimum 70 napra szükség lesz, így lehet, hogy idén már nem fog a fagyok előtt beérni - ezt mindenképp érdemes mérlegelni a további ráfordítások előtt. Tisztelettel: Kis Krisztiánné Mariann
Kedves Kiss István!
Gombás betegséggel állunk szemben, perenoszpórás betegséggel.
Védekezés legfőbb elemei: A peronoszpóra rezisztens fajta kiválasztása lehetne. Kerülni kell a sűrű ültetést, a sűrű lombot. Az uborkahálóra használata előny. A hajnali, reggeli öntözéssel – a lomb gyors felszáradása révén – segít a megelőzésben. Járványos időszakban az uborkaperonoszpóra ellen a következők szerek valamelyikével védekezhetünk.
Kontakt hatású szerek hatóanyagai: réz-hidroxid, réz-oxiklorid, réz-szulfát, klórtalonil, mankoceb, a felszívódó hatású hatóanyagok: azoxistrobin, foszetil, propamokarb.. A peronoszpóra kórokozónak rezisztenssé válásának megelőzésére kombinált (két) komponensű gombaölő szereket is forgalmaznak, melyek egyik komponense szisztemikus, a másik pedig kontakt hatású. Újdonság a Pythium oligandrum parazita gomba preparátum, házi kertekben különösen ajánlott. A réz tartalmú szerek a baktériumos betegség ellen is hatásosak. A kontakt hatású fungicideknél nagyon fontos, hogy a levelek mindkét oldalát be kell vonni a permetlével, különben nem biztosítják a várt védő hatást. Tisztelettel: Kis Krisztiánné
Kedves Balla Gyula!
A Dithane M 45 hivatalosan az uborkában, kabakosoknál nem használható készítmény, ezért nincs a várakozási ideje feltüntetve. Az élelmezési várakozási idő fűszernövényeken, burgonyában 7 nap. Én annyit mindenképp várnék, ha már így alakult a helyzet. Tisztelettel: Kis Krisztiánné Mariann
Tisztelt Bodor Sándor!
Nagyon érdekes fotót küldött. Ami biztos, hogy nem tápanyaghiány. Növényvédelmi problémára sem utal semmi, nem tűnik sem gombás, sem rovartani fertőzésnek. Mintha valamilyen készítmény (műtrágya, tapadásfokozó...) lombra jutása okozta volna a problémát. Esetleg valamilyen vírusfertőzés lehet, ellene azonban nincs gyógymód. Csak a növények jó kondícióban tartásával van esélye.
Tisztelettel: Kis Krisztiánné Mariann
Kedves Botta Péter!
A Chili paprikák termesztése nem túl egyszerű. Érzékenyebbek a környezeti tényezőkre, a növényvédő szerekre és szinte mindenre. A tünetek nem egyértelműek és persze más lenne élőben és más képen.. A legvalószínűbb, hogy takácsatka fertőzéssel állunk szemben. Ezek az apró állatkák a levél fonáki érzúgos részét szívogatják, mely a levél színén kisárgulást, szövetelhalást okoz. Súlyos fertőzés teljes lombvesztéssel járhat. Ellenne az ajánlott készítmény a Vertimec, az ajánlott dózis 5 ml 10 liter permetléhez. Tisztelettel: Kis Krisztiánné Mariann
Kedves Szanati Patrik!
Sajnos nincs jó hírem a cukkini növényével kapcsolatban. Vírusfertőzött a növénye, ellene nincs növényvédő szer. A fertőzés forrása sajnos lehet maga a vetőmag, de bármilyen virusvektor kártevő is. Különös tekintettel a levéltetvekre. Sok tápoldattal, rendszeres öntözéssel tud javítani a növény kondícióján, de ez sem ér sokat. A levelek elaprósodnak, mozaik-foltosodnak, még a termések is. Ha beköt a növény, akkor is a cukkinik deformáltak, mozaikosak lesznek. Én a fertőzött növény eltávolítását javaslom és egy újbóli magvetéssel lehet még próbálkozni (július végéig). Tisztelettel: Kis Krisztiánné Mariann
Kedves Sch. Dávid!
Súlyos növényvédelmi problémának a tünetei láthatók. Az ilyen termések ugyan fogyaszthatók, de esztétikailag nagyon rossz képet mutatnak. Rovartani problémával áll szemben. Virágtripszek szívogatása okozza a bajt. A kártevők a virágokban a fehér sziromlevelek között könnyen észrevehetők. 1 - 3 mm hosszúságúak, általában narancssárgás színűek. Kémiai úton nehéz ellenük a védekezés, főleg már ilyen súlyosan fertőzött állományban. (Ha egy virágban 1 tripsz látható, már az is komoly gond). Biológiai védekezés, ragadozó hasznos szervezetekkel látványos és hatékony, de azért az is időigényes. Például Koppert cég forgalmaz biológiai növényvédelemhez hasznos szervezeteket hazánkban. Tisztelettel: Kis Krisztiánné Mariann
Kedves Pápai Attila!
A kép alapján a pödrödött, beszáradt lomb nem betegségre, hanem inkább perzselésre utal. Tisztelettel: Kis Krisztiánné Mariann
Kedves Sárközi Viktor!
Nagy valószínűséggel azóta szépen kinőtték a gondot a növényei. Megítélésem szerint nem vírus a kép alapján. Amit ilyen helyzetekben, illetve máskor is nagyobb stressz után lehet tenni (gondolok itt viharkárra, jégesőre, homokverésre, súlyos lombvesztésre) , hogy a növény energia-háztartását támogatjuk meg lomtrágyával. Agroleaf termékeket tudom ajánlani. Tisztelettel: Kis Krisztiánné Mariann
Kedves Liptai Ágnes!
Bízom benne, hogy azóta már szépen kötnek a paprikái. A terméselrúgás, bimbó - virág elrúgás természetes dolog a paprikáknál. Amíg nincs meg a megfelelő vegetatív (lombtömeg) és generatív (virágzó és termős részek) egyensúly addig ez gyakrabban előfordul. Lehet, hogy a paradicsom közelében egy kicsit más volt a mikroklíma, de a növények előbb utóbb kötni fognak. A túlélés és a szaporodás a legerősebb biológiai kényszerük!Tisztelettel: Kis Krisztiánné
Kedves Szabó András!
Minőségi kígyóuborkát nagyon nehéz termeszteni. Az Ön problémája egy rendszeresen előforduló gond a termesztők körében. Számos dolog befolyásolja a terméselrúgást. A legfontosabb a megfelelő generatív - vegetatív egyensúly fenntartása a növényeken. Azaz a megfelelő és elégséges lombfelület kinevelése a termések számához, méretéhez igazodóan. Egy erősebb növény több termést tud egyszerre kinevelni, míg egy gyengébb kevesebbet (vagy kisebbet, görbébbet..). Ennek az egyensúlynak a megteremtése a kertész feladata metszéssel és tápanyagutánpótlással. A metszés nagy körvonalakban úgy néz ki, hogy az alsó 60 cm-ről, az összes virágot terméskezdeményt eltávolítjuk. Túl korán nem szabad terhelni a növényt. Majd a későbbiekben 3 vagy 4 termés után ismét kicsípjük a következő virágot (terméskezdeményt), uborkát kizárólag a főszáron nevelünk, a hónaljhajtásokat kicsípjük. Ezzel a módszerrel általában egyenletesen és biztonságosan kötnek a növények. Természetesen az extrém meleg, vagy a nagyon alacsony relatív páratartalom akadályozhatja még a terméskötődést. Tisztelettel: Kis Krisztiánné Mariann
Kedves Bürükov Erzsébet!
Növényeihez lombtrágyát tudok ajánlani. A kijuttatás mindig 25 fokos hőmérséklet alatt történjen. Ajánlott készítmény: Scotts által gyártott Agroleaf Power 31-11-11+TE, 4 dkg kell belőle 10 liter vízbe, permetezővel kijuttatható. Tisztelettel: Kis Krisztiánné
Kedves Laudisz András!
A kálcium-nitrát használatának nagy előnye, hogy látványos és gyors hatása van. Valahogy megifjítja a növényeket. Az adagolás: 100 liter vízbe 12 dkg kálcium-nitrát. Egymás után akár több alkalommal (víz helyett is) adható. Én mindenképpen csak beöntözéses tápanyagutánpótlásra használnám.
Tisztelettel: Kis Krisztiánné Mariann
Kedves Molnár József!
Elnézést kérek, hogy csak most válaszolom, meg a felmerült kérdését.
A gond páratartalom és a közeg nedvességtartalom-ingadozásában lehetett. A papírcserepes palántanevelésnél egyébként kiemelten figyelni kell, arra - hogy a cserép könnyen kikapja a közegből a vizet és a nitrogént.
Tisztelettel: Kis Krisztiánné Mariann
Kedves Piger Sándor!
Kérdése és igénye teljesen érthető, mégsem tudom túl sok jóval kecsegtetni.
A palántanevelés a zöldségtermesztés egyik legtöbb kihívást tartogató területe (a másik a vetőmag-termesztés). Óriási szaktudást igényel, mely a tankönyveken túl hosszú évek gyakorlati tapasztalatai alapján bővíthető, fejleszthető folyamatosan. Én Balázs Sándor professzor úr tankönyvét tudom ajánlani: Zöldségtermesztők kézikönyve. Ebben a könyvben minden benne van ahhoz, hogy tudjunk palántát nevelni.
Azt tudni kell, hogy minél fiatalabb a növény, annál több buktató van. Az elsődleges a Markov - Haev hőigény táblázat alkalmazása, majd a növények összes többi igényének kielégítése (talajszerkezet, nedvességtartalom, tápanyagigény, fényigény). Ha mindent nagyjából meg tudunk adni, csak akkor érdemes hozzáfogni. Természetesen csak minőségi, fajtaazonos vetőmaggal szabad dolgozni. Kitartást és sok sikert kívánok a kertészkedéshez.Tisztelettel: Kis Krisztiánné Mariann
Kedves Jászka Barbi!
A fotói és a beszámolója alapján a bazsalikom növénye kártevővel, esetleg kártevőkkel fertőzött, melyek rágásukkal, hámozgatásukkal gondot okoznak. A károsító elfogása, az érintett levelek, szárrész eltávolítása nyújthat megoldást. A bazsalikomnövény, ha visszatörjük a szárát, akkor a levelek hónaljából újra kihajt és bebokrosodik.. Biztos lehetne felszívódó növényvédő-szerrel beöntözni a növényt, de nem ajánlom. Drágább lenne a készítmény, körülményes a kivitelezhetősége, mint egy új egészséges tő vásárlása. Üdvözlettel: Kis Krisztiánné Mariann