A totális hatásmechanizmusú gyomírtók esetében az elsodródás okozhatja a környező kultúrák károsodását. Ilyen esetben ha nem direkt érte a kultúrát a gyomírtó, a teljes pusztulás kockázata csekély, viszont a növény fejlődése lelassul, valamint az általános kondíció jelentősen leromlik. Mivel a hatóanyagok a levélen keresztül már felszívódtak, így a cél a növény szervezetébe került kémiai anyagok okozta stressz kezelése, és megszüntetése. Ezen felül a növény természetes úton is megkezdi a regenerációt, de ez a folyamat igen lassú. A cél ezeknek a regenerációs folyamatoknak a gyorsítása. Ehhez általános stresszkezelővel történő lombtrágya kijuttatás a legjobb megoldás. Jó választás például a Megafol készítmény. 30 ml/10 liter víz adagolásban kijuttatható.
Sikeres szezont kívánunk!
A tulajdonos tényleg tavasszal egyszer gyomirtózta a szőlősor mellett lévő gyepét. Mivel a gyomirtózást már nem lehet visszafordítani, van valami, amivel a szőlőt helyre lehet hozni? (a szőlőfürt kezdeményeket is dobálja le)
Szeretnék segítséget kérni. Szőlő levél a képeken látható összegöndörödést produkálja, de a neten látható képekkel ellentétben minden levél fölfelé göndörödik, és az alján nem láthatók károsodások.
Egy alkalommal még érdemes Mospilan-nal permetezni - bár a gubacsokat a tetvek nagyrészt elhagyták /megbarnultak, szinte fásodtak/
A későbbiekben is lehet probléma a filoxérával május 2.felében kell használni a Mospilant. A másik levélen betegség tünetei nincsenek, inkább külső hatás - pl. napégés. Kiültetés után ezek biztosan megszűnnek.
Köszönöm a választ.Hat akkor az gond mert sajat gyökerű ukrán szőlők (preobrazenie,dubovsky r.,szponzor pavlovsky).csak az alsó leveleken volt(amikor gyokeresztve volt a lakásban) .amugy erosen növekednek. es a mospilan segíthet vagy mart késő?
A3. és 4. képen szőlőgyökértetű levéllakó alakjának gubacsai láthatóak. Az oltványszőlők gyökérzetén nem tud károsítani a tetű, mert az alanyok ellenállnak. Védekezni május közepe táján lehet. Hatásos a Mospilan.
Az első levél másik oldalát is szeretném látni: színe és fonáka.
Küldöm a képeket köszönöm a válaszokat
Es meg egy ilyen van,neten találtam hasonló kepet ott virus betegségnek írták le,de a mellette lévő szőlők egészségesek es ezen a szőlő is csak ki ültetés után kb 1honap múlva let par ehhez hasonló level
Themenbereiche
Szőlő levél betegség
Kedves Gábor

23,82 €*
A tulajdonos tényleg tavasszal egyszer gyomirtózta a szőlősor mellett lévő gyepét. Mivel a gyomirtózást már nem lehet visszafordítani, van valami, amivel a szőlőt helyre lehet hozni? (a szőlőfürt kezdeményeket is dobálja le)
Hormonhatású gyomirtó szer (2,4 D, dikamba) okozza.
Jó napot!
Szeretnék segítséget kérni. Szőlő levél a képeken látható összegöndörödést produkálja, de a neten látható képekkel ellentétben minden levél fölfelé göndörödik, és az alján nem láthatók károsodások.
Egy alkalommal még érdemes Mospilan-nal permetezni - bár a gubacsokat a tetvek nagyrészt elhagyták /megbarnultak, szinte fásodtak/
A későbbiekben is lehet probléma a filoxérával május 2.felében kell használni a Mospilant. A másik levélen betegség tünetei nincsenek, inkább külső hatás - pl. napégés. Kiültetés után ezek biztosan megszűnnek.
Küldöm a képet a levél alsó feléről
Köszönöm a választ.Hat akkor az gond mert sajat gyökerű ukrán szőlők (preobrazenie,dubovsky r.,szponzor pavlovsky).csak az alsó leveleken volt(amikor gyokeresztve volt a lakásban) .amugy erosen növekednek. es a mospilan segíthet vagy mart késő?
A3. és 4. képen szőlőgyökértetű levéllakó alakjának gubacsai láthatóak. Az oltványszőlők gyökérzetén nem tud károsítani a tetű, mert az alanyok ellenállnak. Védekezni május közepe táján lehet. Hatásos a Mospilan.
Az első levél másik oldalát is szeretném látni: színe és fonáka.
Küldöm a képeket köszönöm a válaszokat
Es meg egy ilyen van,neten találtam hasonló kepet ott virus betegségnek írták le,de a mellette lévő szőlők egészségesek es ezen a szőlő is csak ki ültetés után kb 1honap múlva let par ehhez hasonló level
Küldöm a képeket köszönöm a válaszokat
Küldöm a képeket köszönöm a válaszokat
Küldöm a képeket köszönöm a válaszokat
Küldöm a képeket köszönöm a válaszokat
Ezekről a levélekrol szeretném meg tudni hogy mi a betegségük . Köszönöm
Jó napot
Szeretnék kérni segítséget a szőlő levélen látható betegségek azonosításában. Előre is köszönöm József