Valamilyen gyökérprobléma lehet, esetleg huzatot kapott. A cserép kicsi a két növények. Az elpusztult példányt távolítsa el, a még élőt ültesse át friss, jó minőségű földkeverékbe. Ha kiemelte a talajból, a gyökereket is meg tudja vizsgálni.
Kedves Szakértő!
Lakásomban lévő sárkányfa elkezdett elszáradni. Maximum hetente egyszer locsolom egy pohár vízzel. Ablakhoz közel van, de közvetlen napfény nagyon keveset éri. Csatolok képet a növényről.
Szeretnék segítséget kérni, mi lehet a baja, illetve hogyan lehet megoldani a száradást.
Köszönöm a segítségét előre is!
Kedves Orsolya. Úgy látom, hogy ez egy vegyes beültetés: kétféle sárkányfa, és talán kétféle kroton található egybe ültetve. A tüneteket a celofánban tartás okozta, nem vészesek. Érdemes alaposan átvizsgálni a növényt, nincsenek-e rajta kártevőre (főleg tripsz, pajzstetű) utaló nyomok, rovarok. Megteheti, hogy együtt hagyja a növényegyüttest, de akkor célszerű egy nagyobb edényt választani, mert eléggé össze vannak zsúfolva. Vagy ültesse szét a 3 vagy 4 (nem látom pontosan) növényt külön-külön cserépbe.
Vasárnap (10.27.) kaptam a Sárkányfát (úgy nézem, hogy ez több fajta egyben?), aznap meg is locsoltam, viszont alul volt pár levele, ami el volt barnulva (ma is sajnos a kezembe maradt pár) és a kezembe maradt, valamint a levelek végei olyanok, mintha száradnának. Azt kell tudni, hogy akiktől kaptam a celofánt nem vették le róla és már pár hete őrizték maguknál. Illetve van 1-2 levél, ami lyukas. Csatolom a képeket! Köszönöm előre is a választ! :)
Sajnos ez a szép növény beteg: baktérium- vagy gombafertőzés következményei a sárga kerületű foltok. Az elbarnult és száradó levelek már a súlyos fázisban vannak.
Tennivaló: a súlyosan beteg leveleket a tőből kivéve, a foltos leveleket pedig a tünetes részekig eltávolítani. Utóbbit talán nem szívesen teszik, de látok még teljesen egészsége leveleket.
Egyetlen növényvédő szer tud hat segíteni: a Nordox vagy Cuproxat. Mindkettő réztartalmú. Fontos, hogy a permetezésen kivűl a tőlevélrózsát is beöntözzék. A készítmény dózisára figyelni kell! Cuproxat-ból 1 liter vízhez 2-3 ml szert kell adni, Nordox-ból 0,2 %. Elsősorban a Nordox-ot ajánlom.
A betegség fellépése nem tartási hiba /rosszul megválasztott hely, túlöntözés/, hanem a betegséget magával hozta a növény. Már a szaporítóanyag lehetett fertőzött.
Szeretném a segítségét kérni, hogy mi baja lehet a növényünknek. Nyár eleje óta hoz egyre több barna foltot. Már a napos helyről áttettük egy félárnyékos helyre, illetve levesebbet is öntözzük 1.5 hetente, de így is folyamatosan jönnek ki rajta újabb barna foltok.
Szeretném kérni segítségèt. Illatos dracénám levelei pár napja elkezdtek barnulni a törzsüknél. 2 ágat már le is vágtam, az egyiket próbálom kigyökereztetni. Egy másik törzsön napokkal később jelent meg a barnulás, víz nem érte őket legalabb egy hete. Sem alatta, sem a földjükben nincs víz. Helyváltoztatás nem volt. Kártevőket nem látok, de azért lefújtam őket levéltetvek, gombàk elleni spray-vel. Kèrem segítsen mit tehetek a növény megmentèsèèrt! Előre is köszönöm.
kérném tanácsát azzal kapcsolatban, hogy a kb 3 hete átültetett illatos sárkányfa mitől produkálja a képen látható tüneteket: barnul a szára, az alsó levelek sárgulnak. B típusú virágföldben van, alatta agyaggal és a felesleges víz is ki tud folyni alóla, ritkán volt öntözve.
Látható, hogy a korábbi képeken, kisebb cserépben, amiben alig fértek el a gyökerei, kevés föld volt alatta és pangott alatta a víz, abban vígan elvolt, habár a levelei hegye kissé abban is megbarnult.
A dracéna levele két okból sárgulhat illetve száradhat, jellemzően a túlöntözéstől (ez a gyakoribb), illete a kiszáradástól. Okozhatja azonban hirtelen környezetváltozás is, pl. kihelyezés a szabadba kiszoktatás nélkül. Az átültetési sokk is okozhatja. A száradó levélvégeket vágja le, és legyen türelemmel.
Kedves Szakértő!
Szeretnék tanácsot kérni a sárkányfámmal kapcsolatban.Azt vettem észre,hogy az elmúlt 2-3 hétben sárgulnak illetve száradnak a levelei.Múlt héten ültettem át kimondottan pálmához való virágföldbe,mégis tovább romlik az állapota. Tudna esetleg segíteni,hogy mi történhetett vele és hogy menthető e még.Csatolva küldöm a képet. Előre is köszönöm.
Tisztelettel.P.Gina
A levelek kifehéredése arra utal, hogy hirten erős napfény érte és meg is fázott. Az alsóbb leveleken levélfoltosságot is látok, ami már télen kialakulhatott. A károsodott és levelek el kell távolítani. Nem szabad a leveleket permetezni. Egyelőre tartsa a lakásban, ne öntözze túl, legyen minél fényesebb helyen, de ne tűzze a nap. A kiszoktatást nyár elején kezdje meg, akkor is fák félárnyékában vagy árnyékolt, szélvédett teraszon, erkélyen.
Themenbereiche
sárkányfa betegség
Valamilyen gyökérprobléma lehet, esetleg huzatot kapott. A cserép kicsi a két növények. Az elpusztult példányt távolítsa el, a még élőt ültesse át friss, jó minőségű földkeverékbe. Ha kiemelte a talajból, a gyökereket is meg tudja vizsgálni.
Csatolom a képeket.
Kérnénk szépen képet.
Kedves Szakértő!
Lakásomban lévő sárkányfa elkezdett elszáradni. Maximum hetente egyszer locsolom egy pohár vízzel. Ablakhoz közel van, de közvetlen napfény nagyon keveset éri. Csatolok képet a növényről.
Szeretnék segítséget kérni, mi lehet a baja, illetve hogyan lehet megoldani a száradást.
Köszönöm a segítségét előre is!
Kedves Orsolya. Úgy látom, hogy ez egy vegyes beültetés: kétféle sárkányfa, és talán kétféle kroton található egybe ültetve. A tüneteket a celofánban tartás okozta, nem vészesek. Érdemes alaposan átvizsgálni a növényt, nincsenek-e rajta kártevőre (főleg tripsz, pajzstetű) utaló nyomok, rovarok. Megteheti, hogy együtt hagyja a növényegyüttest, de akkor célszerű egy nagyobb edényt választani, mert eléggé össze vannak zsúfolva. Vagy ültesse szét a 3 vagy 4 (nem látom pontosan) növényt külön-külön cserépbe.
Szép napot!
Vasárnap (10.27.) kaptam a Sárkányfát (úgy nézem, hogy ez több fajta egyben?), aznap meg is locsoltam, viszont alul volt pár levele, ami el volt barnulva (ma is sajnos a kezembe maradt pár) és a kezembe maradt, valamint a levelek végei olyanok, mintha száradnának. Azt kell tudni, hogy akiktől kaptam a celofánt nem vették le róla és már pár hete őrizték maguknál. Illetve van 1-2 levél, ami lyukas. Csatolom a képeket! Köszönöm előre is a választ! :)
Sajnos ez a szép növény beteg: baktérium- vagy gombafertőzés következményei a sárga kerületű foltok. Az elbarnult és száradó levelek már a súlyos fázisban vannak.
Tennivaló: a súlyosan beteg leveleket a tőből kivéve, a foltos leveleket pedig a tünetes részekig eltávolítani. Utóbbit talán nem szívesen teszik, de látok még teljesen egészsége leveleket.
Egyetlen növényvédő szer tud hat segíteni: a Nordox vagy Cuproxat. Mindkettő réztartalmú. Fontos, hogy a permetezésen kivűl a tőlevélrózsát is beöntözzék. A készítmény dózisára figyelni kell! Cuproxat-ból 1 liter vízhez 2-3 ml szert kell adni, Nordox-ból 0,2 %. Elsősorban a Nordox-ot ajánlom.
A betegség fellépése nem tartási hiba /rosszul megválasztott hely, túlöntözés/, hanem a betegséget magával hozta a növény. Már a szaporítóanyag lehetett fertőzött.
Kedves Edina,
Nem volt permetezve vízzel. Csak hetente van öntözve.
Lehet napégés, túlöntözés, huzat (légkondi) miatt is. Okozhatja mindez együtt. Permetezte esetleg a leveleket vízzel?
Kedves Tanácsadó!
Szeretném a segítségét kérni, hogy mi baja lehet a növényünknek. Nyár eleje óta hoz egyre több barna foltot. Már a napos helyről áttettük egy félárnyékos helyre, illetve levesebbet is öntözzük 1.5 hetente, de így is folyamatosan jönnek ki rajta újabb barna foltok.
Segítségét előre is köszönjük.
Baktériumos betegség. A tünetes részt vágja le. Réz-szulfátos beöntözés javasolt. 2,5 g (egy teáskanál)/1 liter víz.
8,50 €*
A képek az imént lemaradtak, csatolom. Köszönettel.
A képek az imént lemaradtak, csatolom. Köszönettel.
Kedves Tanácsadó!
Szeretném kérni segítségèt. Illatos dracénám levelei pár napja elkezdtek barnulni a törzsüknél. 2 ágat már le is vágtam, az egyiket próbálom kigyökereztetni. Egy másik törzsön napokkal később jelent meg a barnulás, víz nem érte őket legalabb egy hete. Sem alatta, sem a földjükben nincs víz. Helyváltoztatás nem volt. Kártevőket nem látok, de azért lefújtam őket levéltetvek, gombàk elleni spray-vel. Kèrem segítsen mit tehetek a növény megmentèsèèrt! Előre is köszönöm.
Az átültetés mindig sokk a növénynek. A gyökérkéződés tápanyagot von el a levelektől. Adjon levéldísznövény-tápoldatot a növénynek.
12,80 €*
13,91 €* (8%)
4,29 €*
17,92 €*
Tisztelt Szakértő,
kérném tanácsát azzal kapcsolatban, hogy a kb 3 hete átültetett illatos sárkányfa mitől produkálja a képen látható tüneteket: barnul a szára, az alsó levelek sárgulnak. B típusú virágföldben van, alatta agyaggal és a felesleges víz is ki tud folyni alóla, ritkán volt öntözve.
Látható, hogy a korábbi képeken, kisebb cserépben, amiben alig fértek el a gyökerei, kevés föld volt alatta és pangott alatta a víz, abban vígan elvolt, habár a levelei hegye kissé abban is megbarnult.
Menthető még valamilyen módon?
Köszönöm válaszát előre is!
A dracéna levele két okból sárgulhat illetve száradhat, jellemzően a túlöntözéstől (ez a gyakoribb), illete a kiszáradástól. Okozhatja azonban hirtelen környezetváltozás is, pl. kihelyezés a szabadba kiszoktatás nélkül. Az átültetési sokk is okozhatja. A száradó levélvégeket vágja le, és legyen türelemmel.
Kedves Szakértő!
Szeretnék tanácsot kérni a sárkányfámmal kapcsolatban.Azt vettem észre,hogy az elmúlt 2-3 hétben sárgulnak illetve száradnak a levelei.Múlt héten ültettem át kimondottan pálmához való virágföldbe,mégis tovább romlik az állapota. Tudna esetleg segíteni,hogy mi történhetett vele és hogy menthető e még.Csatolva küldöm a képet. Előre is köszönöm.
Tisztelettel.P.Gina
Rendben köszönöm szépen a segítséget