A törzsén növő hajtások az alanyhajtások, amiket el kell távolítani, mert sok vizet és tápaanyagot elvon a növénytől. A fűz alapvetően vízparti növény, párás klímát igényel a rendszeres üntözés mellett. Száraz, forró napos teraszon , ahol a fal visszaveri a hőt és a fényt, a levelei, hajtásai megéghetnek, sárgulhatnak.
Pár hónapja vettünk egy csüngő barkát az erkélyre, dézsában van tartva. Egészen pár héttel ezelőttig nagyon jól érezte magát, majd elkezdett elszáradni, a levelei 80%-a megsárgult majd lehullott. Mivel kora tavasz volt még és nem voltak nagy melegek, ritkábban kaptak vizet a kinti növények (5-6 naponta, most már a meleg érkezésével gyakrabban és figyelve a nagy esőzéseket is) ezért azt gyanítom, hogy vízhiány lehetett a probléma, ugyanakkor kétféle hajtás jelent meg azóta. Az egyik féle a meglévő ágakon, gömbölydedebb levelekkel, a másik féle pedig a törzsén és hosszúkásabb levelekkel. a Kérdésem igazából az, hogy a törzsén lévő hajtások is a sajátjai? Tudom kicsit ostoba kérdésnek hangzik, de feltűnően eltérőek a hajtások és gondoltam ha rákérdezek azzal nem veszítek semmit.
Előre is köszönöm a válaszát!
A forróság az ok. Ha jól látom, a kép jobb szélén burkolat kezdődik, onnan verődhet vissza a hő, azért sárgul az a fele. A növény törzséhez képest túl nagy a lombtömeg: ritkítsa meg a növényt, és vágja vissza a kárt szenvedett részeket is. Párásító öntözés is javasolt. Célszerű a burkolatot is nedvesíteni!
Úgy 2-3 hete foltokban romosan szárdani kezdtek a csüngő barkafánk levelei illetve szépen lassan hullani is kezd. A fa a nagy melegekben is sok vizet kap, nagyon ügyelünk a locsólásra reggel este. Bár mi nem rég költöztünk ide, elvileg a fa ilyen állapotban nem volt korábban. Csak tél beköszönte előtt sárgult meg és hullatta le a leveleit. Legyen kedves segíteni, hogy mi lehet a gond, mivel lehet rajta segíteni? Előre köszönöm.
Themenbereiche
Csüngő barka betegsége
A törzsén növő hajtások az alanyhajtások, amiket el kell távolítani, mert sok vizet és tápaanyagot elvon a növénytől. A fűz alapvetően vízparti növény, párás klímát igényel a rendszeres üntözés mellett. Száraz, forró napos teraszon , ahol a fal visszaveri a hőt és a fényt, a levelei, hajtásai megéghetnek, sárgulhatnak.
kicsit nehézkes a rendszer, nem engedi szerkeszteni a hozzászólásokat, sem törölni. De itt van a többi kép. Köszönöm!
Sajnos nem engedett több képet feltölteni, így ide csatolom a többit.
Kedves Szakértő!
Pár hónapja vettünk egy csüngő barkát az erkélyre, dézsában van tartva. Egészen pár héttel ezelőttig nagyon jól érezte magát, majd elkezdett elszáradni, a levelei 80%-a megsárgult majd lehullott. Mivel kora tavasz volt még és nem voltak nagy melegek, ritkábban kaptak vizet a kinti növények (5-6 naponta, most már a meleg érkezésével gyakrabban és figyelve a nagy esőzéseket is) ezért azt gyanítom, hogy vízhiány lehetett a probléma, ugyanakkor kétféle hajtás jelent meg azóta. Az egyik féle a meglévő ágakon, gömbölydedebb levelekkel, a másik féle pedig a törzsén és hosszúkásabb levelekkel. a Kérdésem igazából az, hogy a törzsén lévő hajtások is a sajátjai? Tudom kicsit ostoba kérdésnek hangzik, de feltűnően eltérőek a hajtások és gondoltam ha rákérdezek azzal nem veszítek semmit.
Előre is köszönöm a válaszát!
Kedves Zoltán. Sajnos, a képet nem sikerült feltölteni. Próbála meg újra!
Tisztelt Címzett!
A képen látható a kártétel a barkafán.
(Szú?)
Hogy lehet ellene védekezni?
Üdv.
A forróság az ok. Ha jól látom, a kép jobb szélén burkolat kezdődik, onnan verődhet vissza a hő, azért sárgul az a fele. A növény törzséhez képest túl nagy a lombtömeg: ritkítsa meg a növényt, és vágja vissza a kárt szenvedett részeket is. Párásító öntözés is javasolt. Célszerű a burkolatot is nedvesíteni!
Kedves Szaktanácsadó,